"A Balkán Angyalai II. már kapható a könyvesboltokban!"
A Balkán Angyalai II. avagy Az Ördögi Kötelék

A történet az előző kötet befejezése után pár hónappal folytatódik. Tom és csapata szétszéledt, a háborús bűnös volt szerb elnök elfogásából származó sikerdíjból mindenki új életet kezdett. A Balkánon azonban továbbra sincs béke. Annak ellenére, hogy a szerb alvilág közrejátszott az elnök kézre adásában, az országukon esett foltot meg akarják bosszulni, a fejvadász csapat tagjait pedig megbüntetni. Tom különleges egysége ellen hajtóvadászat indul, amiben szinte teljesen magukra maradnak. Szövetségeseiket elveszítik, és saját hazájuk is bűnösökként kutatja őket. A háttérben a nemzetközi maffia mozgatja a szálakat. Szerbia újra meg akarja szilárdítani hatalmát és függetlenségét Európa déli részén, ehhez viszont ki kell iktatniuk az útjukban álló erőket. Újabb hajsza kezdődik az idővel. Végigkövethetjük Tomék menekülő stratégiáját, hogyan kovácsolódnak egy pillanat alatt újra egy csapattá és láthatjuk, hogy a szerencse épp olyan fontos az életben maradáshoz, mint a harci tudás.
A történet azonban ismét több szálon fut egyszerre, szövevényes ügy bontakozik ki, nemzetközi bonyodalmakkal a háttérben, melyben szerepet kapnak a nagyhatalmak is. Terrorista akciók, álságos tervek, piszkos bombák és megfizethető gengszterek kövezik Tomék nehézkes útját az áhított szabadulásig.
A regény a korábbi kötet látványos akciói mellett bemutatja a szellemi hadviselést, a könyörtelen stratégák történelemformáló szerepét. Beleolvasva izgalmas, és szövevényes krimi közepébe csöppenünk, mindemellett körképet kaphatunk a korunkat meghatározó alattomos erők nemzetközi összefonódásáról, és a világ eseményeire való ráhatásukról.
Ugrás a könyv saját honlapjára!
"A Balkán Angyalai I. már kapható a könyvesboltokban!"

A könyv szerzői (Tarjányi Péter és Dosek Rita)
Tarjányi Péter: Miért írtam a könyvet? Több okom is volt rá.
Először is, mert ez az ország az elhallgatott igazságok országa. Mi mindig hallgatunk a hőseinkről, nem tiszteljük őket, elfeledkezünk róluk. Csak 100-150 év elteltével vesszük észre tetteik nagyságát. Pedig az élőket kell tisztelnünk, azokat, akik a mi életünkért küzdenek nap mint nap. Észre kell vennünk a katonákat, akik ezekben a pillanatokban is azokat a felszámolandó ültetvényeket keresik Afganisztánban, ahonnan a magyar fiatalokhoz is begyűrűzik a drog. Tudomást sem veszünk róluk, mert nem az orrunk előtt teszik a munkájukat. Vagy nézzük azokat a rendőröket, tűzoltókat, orvosokat, akik a mindennapjaikban erejük felett teszik kötelességüket, és munkájuk során - közvetve, vagy közvetlenül – mindannyiunknak segítenek. Első sorban nekik ajánlom ezt a könyvet.
Másodszor szeretnék emléket állítani egy elfelejtett háborúnak, ami nem is volt olyan rég, és nem is volt olyan messze, csupán pár száz kilométerre tőlünk. A történelem körbe vesz minket, és nem feledkezhetünk meg a bűnökről, és hibákról, mert akkor lehetőséget adunk rá, hogy újra megtörténjenek. A mai fiatalok már azt sem tudják mi volt a Berlini fal, számukra csak néhány sor a történelemkönyvben, pedig számtalan család életére rányomta bélyegét a „Vasfüggöny”. Nem feledkezhetünk meg a feszültségekről, ellentétekről, kapzsiságról, ami adott esetben egy nép kiirtásához vezethet. Ilyen volt az 1992-es Balkáni háború is. Néhány ember esztelen hatalomvágya olyan háborúsorozatot robbantott ki, mely többszázezer ember halálát okozta, vallási és egyéb köntösbe öltöztetve a valós indokokat. Rengeteg akcióban vettem részt anno, és tudom, hogy a szörnyűségeket öntudatlanul megpróbáljuk elfedni. Erről szólnak a háborús filmek, regények, számítógépes játékok. Látványt adnak, egy ki nem próbált érzést, csak azt nem adják vissza, hogy az a valami embertelen és szörnyűséges. Aki átélte, vagy kutatja a háborút, az megfogadja, hogy soha többé nem ismétlődhet meg az, ami ott történt, de a történelem valahogy mindig ismétli önmagát. A háború valódi borzalmai eltűnnek, a mai fiatalok nem tudják mi az a rettegés, csak látványos filmelemeket, vagy computer animációkat látnak, de az nem ugyanaz. Védtelenek lesznek a háború ellen, mert csak egy kép dolgozik bennük, nem a tapasztalás. Ezért is írtam úgy a könyvet, ahogy csak egy harcos látja, vagy éli meg az eseményeket. Ezen keresztül szeretnék üzenni erről a világról a ma ifjúságának.
A könyv bevételének felajánlását már egy másik élmény ihlette. Sajnos alkalmam volt végigkövetni egy apró kisgyermek küzdelmét a halálos kórral szemben. Az a fajta méltóság, hit és élni akarás, ami a gyermekekben megvan igazán példa értékű. Nem csak egy betegséggel szemben, hanem éhínség, háború, vagy akár a családért való munka kapcsán. Tulajdonképpen ők az igazi harcosok, mert egy alapvető érzés vezérli őket, a szeretet és nem a korunk társadalmára jellemző kapzsi érdekek. Ezért szeretném munkámmal a Madarász utcai Gyermekkórház működését és a beteg gyerekek gyógyulását segíteni, és erre mások figyelmét is felhívni.
A TARTALOMBÓL
A történet a közelmúltban lezajlott Balkáni háborútól indul és majd egy évtizedes időszakot ölel fel. Az akciókban gazdag, vértfagyasztó történet főhőse, egy a háborút titokban megjárt kommandós tiszt (Tom), akinek életét gyökerestől megváltoztatta az ott átélt események sorozata. A kalandregényben küldetései és megrázó élményei elevenednek meg. Élete célja lesz elfogni a bűnösöket és nemzetközi törvényszék elé állítani őket.
A történet egyszerre több szálon fut. Betekinthetünk a szembenálló két oldal életébe. A szerbek felkészültségére és a nemzetközi erők erőfeszítéseibe. A háborús bűnös volt elnök ellen indított akciók sikertelensége azonban árulóra utal az európai erők rendszerében. Így az újonnan felállított csapat első feladata megtalálni és kiiktatni az árulót, csak ezután koncentrálhatnak az igazi célra, a szerb elnök elfogására. Ötletekben és kudarcokban gazdag versenyfutás kezdődik az idővel. Főhőseink, hol egészen közel kerülnek a végső célhoz, hol mérföldekre távolodnak tőle. A háttérben szövevényes összefonódások, barátból lett ellenségek és ellenségből lett segítők bukkannak fel, egyre jobban összekuszálva a szálakat.
A több száz oldalas regény egy félelmetes embervadászatban kalauzolja végig az olvasót Európa nagyvárosain és eldugott falvain. A változatos helyszíneken, egy igazán nemzetközi csapat munkájába csöppenhetünk bele. Az izgalmas akciók mellett a regény tükröt tart számunkra a korunkra jellemző embertelenség és emberiesség párhuzamára. Arra, hogy későn eszmélünk, ha a szörnyűségek nem közvetlenül bennünket érintenek. Az események egy olyan ember szemszögéből kapnak megvilágítást, aki szemtanúja volt a borzalmaknak. Általa betekintést nyerhetünk a háborús bűnösök lelkének ismeretlen útvesztőibe és az ellenük harcoló nők és férfiak idegőrlő munkájának hétköznapjaiba.